Kipróbált receptek

2015. június 28., vasárnap

Fiús torták ömlesztve

Mostanában több időm van tortázni, illetve valamiért több ismerős is talál meg, így most egy nagy csokor fiús torta jön. Van köztük olyan, amelyik hasonlít egy korábban elkészítettre, mégsem teljesen ugyanaz...kell a változatosság. :)

Minion torta, mégpedig személyesen Stuart:





Quimby torta:
"Sétál a hold a háztetőn, zsinóron húzza maga után a szívem..." 
A képet Németh Gyula készítette, ITT érhető el az eredeti verziója.



Rocker torta:



Tank torta:


Fiat Freemont torta:


Vonatos torta kicsi fiúnak:


2015. március 24., kedd

Kapuskesztyű torta

Vicces módon, a multi világának decemberi elhagyása óta már vagy 5 volt kollégám keresett meg egy-egy tortakéréssel. Végre több időm van tortákkal foglalkozni, és változatosabb témák is megtalálnak. A fényképezéssel még mindig gondban vagyok, sokszor annyira utolsó pillanatban végzek, vagy annyira a végére tolom a megörökítést, hogy elmarad  a mutatvány.


Ezt a tortát egyik volt kolléganőm kérte a 12 éves keresztfiának. A kivitelezést rám bízta, csupán a kesztyű típusa és színe volt adott.
A focilabda torta készítéséről már írtam korábban, ezzel a módszerrel nem lehet hibázni a részek pontosan a helyükre kerülnek.

A kesztyű a narancsos-trüffelkrém, maradék piskóta, darált keksz és kevés tej összegyúrásából készült, így a focilabdához rögzítése után is fix tartása lett. A faragás, lekenés után mindkét oldalt feketével burkoltam, majd a sablonok pontos kivágása utána  a színek is felkerültek. Nem túl bonyolult torta, ennél a típusnál a kreativitás helyett inkább pontos kivitelezés, és a megfelelő textúra kialakítása számít.

2015. március 20., péntek

McDonald's/Big Mac menü torta

Hú, de régen jártam erre! Igazság szerint nem igazán volt az elmúlt időszakban olyan újdonság, amit érdemes lett volna megmutatni, vagy szokás szerint olyan későn végeztem a tortával, hogy fényképezni már nem volt idő.



Nehéz igazán jó témát találni, vagy inkább a jó téma talál meg ritkán. De most...McDonald's témában kaptam szabad kezet. Nagyon szeretem az étel témájú tortákat, mert lehet fújkálni. Kb. 1 év után ismét elővehettem a festékszórót, és 2 órányi alapos takarítás után végre működőképes állapotba is hoztam.

A torta faragás, amint látszik, nem túl bonyolult. Két egyforma méretű kerek torta egymásra rakva az alap, kissé lekerekítve, a szinteknél enyhén megfaragva.  A hússzeletek vizes kakaóportól lettek fényesek. A saláta, uborka a szintek közé betuszkolva. A szósz enyhén narancsra színezett vajkrém.

A krumpli papírja és a pohár cukormasszából készült, egy Bacardi-s üveg ill. normál pohár volt a sablon. Egy éjszaka alatt ki is száradt. Másnap reggel alkoholban feloldott piros festékkel kentem át.
A poharat alul fondanttal béleltem ki, hogy legyen súly, ami lehúzza, majd puffasztott búzával töltöttem tele, a tetejére kakaóporral átkent fondant, majd átlátszó tortazselé került, hogy jobban imitálja a jégkockákat a kóla tetején.

Nagyon hamar elkészíthető, és látványos torta. Jó szórakozást mindenkinek, aki ilyesmire vetemedik. :)

2015. január 11., vasárnap

Jégvarázs / Olaf torta

Gyakorló anyukaként nem okoznak meglepetést a különböző kérések gyerektorta témában. Vannak, amelyek szinte rutinnak számítanak, vannak viszont, melyeket a karakterek szerethetősége miatt imádok. Ez a torta is ilyen.



Karácsony óta nem kevésszer láttam a Jégvarázs című Disney remekművet a gyerekeimnek köszönhetően. Ahhoz képest, hogy első alkalommal nem aratott túl nagy tetszést, belendültek, és nem telt el nap azóta, hogy ne kellett volna megnézni vagy a teljes filmet, vagy legalább valamelyik dalt a Youtube-on.

A torta egy régi pónis torta átfazonírozott változata, csillámpor és póni nélkül, málna mousse ízben.

Nagyon szerettem készíteni.

Olaf énekéért katt IDE! :)

2015. január 5., hétfő

Gyerektorták - Jégvarázs, Spongyabob, Hupikék törpikék, Traktor Tom

A karácsonyi süteménydömping ellenére sem maradhatnak hoppon a szülinaposok, most a novemberi - decemberi tortáimat mutatom meg, kivétel nélkül gyerektorták jönnek. :)

Hupikék törpikék témában egy emeletes torta készült, sokáig elszöszöltem vele, de nagyon élveztem. Egy bizonyíték arra, hogy emeletes formatortát is lehet tejszínes krémből készíteni, a magasságához képest nagyon stabil építményt sikerül összehozni. Tejszínes gesztenyekrémmel volt töltve.


Spongyabob egy nagyobb, 30+ -os gyereknek készült. Már volt hasonló tortám, gondoltam Patrikkal kiegészülve befér ide is.


Jégvarázs/Olaf torta dupla kivitelben, iskolába készült adventi délutánra illetve jótékonysági sütivásárra. A könnyebb szállíthatóság érdekében került rá Olaf síkban, remélem lesz lehetőség egyszer normál figuraként megjeleníteni.

Ez kissé keszekusza tortát készítettem a kislányom születésnapjára. Gondos tervezés előzte meg, megrajzoltam  két verzióban, Dóri kiszínezte, majd 2 nappal a szülinap előtt Az Így neveld a sárkányodat sokadik megnézése után úgy döntött, hogy rózsaszín póni helyett Fogatlant, az éjfúriát kéri a torta tetejére. Nem tudom mit gondolhattak a torta láttán azok, akiknek még a pónis verziót meséltem. :)


Végül egy Traktor Tom torta, Pörgiről nem sok képet találtam az interneten, így a youtube-hoz fordultam segítségért.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...