Kipróbált receptek

2013. február 24., vasárnap

Harry Potter / Teszlek süveg torta

Ha jól emlékszem, 26 évesen olvastam el a Harry Potter első kötetét, aztán minden héten újra betértem a könyvesboltba, hogy megvegyem az addig megjelent részeket. Az utolsó megjelenésére 2 évet vártam tűkön ülve. Szerintem kevés ember van, aki ne ismerné a történetet, a Teszlek süveg osztja be a varázslóiskolába érkező újoncokat az iskola négy házának egyikébe.

A torta egy fiatal rajongónak készült, akinek az egész születésnapját e téma köré igyekeztek szervezni a szülei, remélem sikerült mindent beszerezni hozzá. Csak az ízt és méretet kellett egyeztetni, a külsőt tekintve nem lehetett vita. Ezután következett egy kis matematika, hogy ne nagyon legyenek leeső darabok, a kúp térfogatának számolgatása után végül egy 20x25cm-es piskótát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, hagytam fél napot dermedni, majd 4 részletben, ferdén vágytam ki a szinteket.


A szintek közé kisméretű tortalapot és vastag szívószálat rétegeztem merevítésként. A maradékot kakaóporral, lekvárral gyúrtam össze, majd a tortát lekentem vajas-porcukros krémmel. A kakaóporos masszából formáztam meg a kiugró darabokat. 

A bevonót világosbarnára színeztem, majd burkolás után kialakítottam a redőket. Víz, alkohol, és kakaópor keverékével kentem át legvégül a tortát.

Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog, szerintem elég félelmetes lett, bár a könyv sem a mese kategóriába sorolható. A 3 éves lányom felismerte, hogy a kalapnak szeme, orra és szája van, remélem ez azt jelenti, hogy nem lőttem nagyon mellé. :) 

2013. február 16., szombat

Mickey és Minnie egér torta bébi kiadásban

Ugyanaz a variáció fiúra és lányra, 1 éves ikreknek. Nagy kihívást jelentett, amikor megkaptam a feladatot, mert nem szoktam hozzá a bébi tortákhoz, és ódzkodom is kicsit tőlük. Sok verziót láttam az interneten, de annyira nem fogtak meg, viszont ahogy haladtam előre a díszítéssel, egyre inkább megszerettem őket.


Nehezen viselem a telet, de egy előnye mindenképp van, a 20 fok körüli hőmérséklet a konyhámban ideális a fondant állagának, nagyon szépen és könnyedén lehet vele burkolni. A torta díszítésénél egy dologra vigyáztam nagyon, hogy a színek ne legyenek se túl pasztellek, se túl dominánsak. A fiútorta kék színét delfinkén és királykék színezőpaszta kombinációjából gyártottam le (eredetileg ezt az árnyalatot a delfinkékkel kellett volna elérnem, aztán amikor kezdett lila árnyalatot felvenni, jobb híján mentettem a menthetőt, és nagyon kellemes árnyalatot kaptam).


A figurákat és a kockákat keményítővel összegyúrt fondantból készítettem, így 1 nap alatt kiszáradtak. A figurák fejét és testét egy napig szárítottam előre,majd az arcot újabb réteggel csak másnap mintáztam, így nem deformálódott el a figura. A kezeket, lábakat szintén csak másnap rögzítettem a testhez. A takaróhoz színes és fehér fondantot márványoztam, majd struktúralappal mintáztam. 

Most úgy érzem, hosszú idő után most megint tele vagyok energiával, lehet a közelgő tavasz az oka, de minden nap várom, milyen kéréssel találnak meg, és szerencsére a következő hónapban már 3 torta is várakozik a naptáramban. :)

2013. február 10., vasárnap

Emeletes, pillangós torta

Jó sokáig nem jelentkeztem, most bezzeg - mint a régi szép időkben - két torta is készült a konyhámban egymás után. Az Angry Birds téma után teljesen át kellett állítani a gondolataimat, kicsit féltem is, mert a csajos-virágos-pasztell torták nem az én "szakterületem", végül is fiútestvér mellett nem nagyon tudtam ebbe az irányba elmenni. :)


Egy olyan hölgy keresett meg, aki már négy tortát kért tőlem, ebből egyet időhiány miatt vissza kellett utasítanom. Most félve kérdezte meg, hogy belefér-e valahogy egy nagyobb torta, majd amikor meghallottam a sztorit, nem mondhattam nemet. A kislányának ígérte meg, hogy ha leszokik a cumiról, megvendégelheti a barátait egy tortával. A projekt sikerrel járt, én pedig teljesen szabad kezet kaptam, az egyetlen megkötés egy cumi volt a torta tetején, hogy jelképesen is elpusztíthassák.

Sokáig gondolkoztam a színkombinációban, mintában, majd az utolsó pillanatban úgy döntöttem a kevesebb több, így az alsó részt struktúra lap segítségével mintáztam, a felsőhöz pedig fehér és sárga fontantot márványoztam a Kiskuktánál olvasható módszerrel. A masnihoz ITT találtam videót. A pillangókat napokkal korábban legyártottam cukormasszából, hagytam száradni, majd porfestékkel megszíneztem őket. A barna részhez barna és fekete porfestéket oldottam fel kevés alkoholban. Végül olvasztott csokival ragasztottam fel őket a tortára. 


A tortáért az "ünnepelt" is eljött, és boldogan szorongatta a külön dobozba csomagolt cukorcumit. :) Nem hittem volna, hogy valaha bővíteni fogom a gyerekeimnél alkalmazott motivációs listát, de ezek után...

2013. február 9., szombat

Angry Birds torta

Ha jól számolom, ez a hetedik Angry Birds tortám. Nem szokásom egy tortát többször elkészíteni, így elég sokáig nézelődtem a neten, mit lehet még kihozni ebből a témából. Lemondani nem akartam, mert mostanában elvonási tüneteim lettek, így nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a verziót.

Szerintem már nem lehet sok újat írni egy-egy torta készítéséről, szokás szerint napokkal korábban elkészültek a madarak, hogy legyen idejük száradni, majd következett a torta, dermedés után a burkolás.

A kastély eleinte fejtörést okozott, nem akartam azt is piskótából készíteni, féltem hogy labilis lenne, így az Alan Dunn féle házi virágmasszából készítettem az alapot (receptet ITT találtok hozzá). Kinyújtottam a cukormasszát, befedtem folpackkal, hogy ne száradjon ki amíg a mintát készítem, majd a téglalap alakú masszát ráfektettem két sodrófára, így szárítottam egy éjszakát. Másnap felállítottam az alapot, és radiátor közelébe tettem, hogy felgyorsítsam a száradást. Ezüst lüszter festéket és fekete porfestéket oldottam fel alkoholban, ezzel átkentem mindenhol.


A leburkolt tortába belenyomtam a kastélyt (előtte késsel körbevágtam az alap mintáját). Magam is meglepődtem, végül mennyire stabil lett. 

Összességében elégedett vagyok a tortával, pedig meglehetősen kritikus vagyok a saját munkámmal kapcsolatban, mindig azt érzem, még lehetne jobb. Most is sorolhatnám a hibákat, de nem teszem, mert nagyon jólesett készíteni. Szerintem már sokan éreztük, hogy vannak torták, amik szinte sosem akarnak elkészülni, vánszorog az idő, és nem haladunk vele, ha haladunk, valahogy nem az igazi...hát most ennek pont az ellenkezőjét éreztem. :)

És bevallom, örömmel tölt el, hogy rengeteg visszajelzést kapok, nemcsak ismerősöktől, de ismeretlenektől is, van hogy tanácsot kérnek, és ez számomra hihetetlen. Sokszor ezek lendítenek túl a mindennapok nehézségein, és ilyenkor érzem, hogy érdemes görnyedni a konyhában, fennmaradni éjszakánként...mert nem csak a magam öröméért teszem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...