Kipróbált receptek

2013. szeptember 13., péntek

Esküvői torta pasztell színekben

Idén én is megkaptam a lehetőséget, hogy esküvői tortát készítsek, rövid határidőn belül hármat is. Az esküvői torta készítése szerintem a tortázás csúcsa, hihetetlen felelősség, és néha hihetetlen mutatvány, bár lehet csak nekem van gondom a logisztikázással a hűtő és a munkapult között. 



Mindhárom torta rózsa díszítésű volt, mégis ez a kedvencem, mert pasztell színeket használhattam. 70 szeletes, tejcsoki-trüffel, túrós-citromos, málnakrémes ízesítésben.

A virágok cukormasszából készültek, a díszítés glazúr. A recepten annyit változtattam, hogy ecet helyett citromlevet raktam bele.

2013. augusztus 2., péntek

Gyerektorták

Amióta Facebook létezik, kicsit elkényelmesedtem, de gondolom nemcsak én vagyok így ezzel. Sokkal könnyebb postolni egy-egy képet a nagy rohanásban, mint írni, aztán mire lenne idő, már elfelejtem mit is akartam.

Az elmaradt tortákat próbálom a korábban megígértek szerint csoportosítva feltölteni, jöjjenek a gyerektorták: 

Mickey egér:


Minnie egér:


Bogyó és Babóca:


Villám McQueen:


Dóra a felfedező:




2013. július 2., kedd

Virágos torták

Borzasztóan elmaradtam a tortáim feltöltésével, pedig volt egy pár. Jobb híján csoportosan töltöm fel őket, most a virágos témában készültek következnek.

Leánybúcsúra készült torta, speciális kiszúró híján csepp, és linzer kiszúró segítségével:


Két születésnapi torta barátnőm családjába, hasonló stílusban:



Nemsokára jönnek a gyerektorták, a megunhatatlan Angry Birds téma és még sok egyéb torta.

2013. április 20., szombat

Némó nyomában torta

Kollégám 2 éve unokahúgának készült ez a torta. Megnéztünk pár képet a neten, hamar kiderült, hogy ebben a témában nem lehet már újat alkotni. Több emeletes csodatortát is láttunk, de a méret miatt maradtunk az egy szintes verziónál.


Hogy ne vesszen el Némó a torta tetején, figura helyett Sport szelet masszából egy nagyobb méretű halat készítettem. Az uszonyok esetében a fondantba jó sok keményítőt gyúrtam, hogy hamar megszáradjanak, és legyen tartásuk. 

A díszítésnél sem kellett túlságosan a fantáziámra hagyatkozni, szerintem nem is tudtam volna, mert annyi egyforma torta után az agyam már képtelen lett volna bármilyen újítást bevetni. 

Remélem sikerült örömet szerezni az ünnepeltnek, bár a tapasztalataim azt mutatják, ebben a korban is még inkább a szülőnek szól a torta. :)

2013. április 14., vasárnap

Emeletes Peppa malac torta

Régi vágyam volt ez a téma, barátnőm kért korábban két Peppa malac tortát, de akkor nem volt szükség ekkora méretre, így most nagyon megörültem, hogy egy 20 szelet körüli tortában kellett gondolkodni.

Arra számítottam, hogy a sok figura, és a részletek rengeteg időt vesznek el, de utólag azt mondom, hogy a figurák egyszerűsége vetekszik a mérges madarakkal. :) Csak annyi a titok, hogy a fejeket a torta előtt 2-3 nappal meg kell formázni, hogy legyen idejük száradni, és ne deformálódjanak. A testek ugyanezzel a trükkel készültek, másnap már csak össze kellett illeszteni őket. Az arc részleteit, végtagokat így már bátran a helyükre lehetett nyomogatni. A biztonság kedvéért egy-egy darab cukorvirág dróttal adtam nekik tartás.


A torta alsó része tejcsoki trüffel, a felső rész tejszínes-málnás ízesítést kapott. A tavalyi tortáról is mutatok képet, az akkor időhiány miatt nem került fel, aztán azóta feledésbe merül. Ilyenkor veszem észre, milyen gyorsan telik az idő, mintha most készítettem volna.



Remélem jövőre is lesz még időm és alkalmam tortákkal foglalkozni, kíváncsi vagyok, ki lesz az aktuális kedvenc. Már ha én kapom a megtisztelő feladatot. :)

Focilabda torta

Nem egy bonyolult torta, szerintem a katica után ez az a típus, amivel az első lépéseket érdemes megtenni tortafronton, biztos siker.

Van pár technikai részlet, amit érdemes betartani, most ezeket szedném össze, hátha valaki erre téved és kedvet kap.

A torta 8 személyes volt, kerek tortaformában sütöttem egy 2 tojásos piskótát (recept ITT), túrós-citromos krémet készítettem negyed kiló túróból, majd a közepes méretű, félgömb alakú, folpackkal kibélelt IKEA tálba rétegeztem le, ez a mennyiség pont kitöltötte. Dermedés után kiborítottam, lekentem vajas-porcukros krémmel.


A torta kerülete alapján kiszámítottam az ötszöget, hatszögek oldalát.Képlet: kerület*2/30. Először elővettem egy körzőt, és próbáltam előbányászni a régi matektudásomat is, aztán feladtam, és segítségül hívtam az internetet. :) A megfelelő méretűre nagyítottam a képet, majd bejelöltem a sokszögek csúcsait, és egy vonalzóval összekötöttem.

Ezután a fehér és fekete színbe is keményítőt gyúrtam, és keményítőn kinyújtva állni hagytam, hogy ha össze akar húzódni az anyag, azt már ne a tortán tegye. A keményítő begyúrásra nemrég szoktam rá, selymes fényt kap tőle a fondant, és kevésbé ragad, kevésbé izzad. Egy vékony, hosszú pengéjű halfiléző késsel szabtam kis a sokszögeket úgy, hogy a kést felülről nyomtam rá, hogy ne deformálódjon. Már csak el kellett rendezni a formákat, és kész is volt.

Ezzel a technikával biztos nem lesznek hézagok a tortán. Könnyű elkészíteni, viszont nagy örömet lehet vele okozni bármelyik focirajongónak. :)

2013. március 24., vasárnap

Torta 80. születésnapra

Szeretem az egyénre szabott tortákat, valahogy másképp tekintek rájuk, mint a szokványos tortákra. Ez egy pszichológusnak készült, kaptam hozzá képet egy másik tortáról, ezt tettem kicsit színesebbé. 


36 szeletes csokitorta volt az alap, 30x30cm-es keretben sütöttem meg. Burkolás után egy részén parketta mintában bekarcoltam a fondantot, majd nekiálltam volna hogy airbrush segítségével ráfújjam a mintát...szerencsére az első fújás, vagy inkább köpés egy szalvétára történt, több festék nem is jött. Idő hiányában feladtam a tisztogatásra vonatkozó terveket, és inkább vastag ecsettel vittem fel az alkohollal fellazított festéket. 

A kanapé a torta széle, darált keksz és rum összegyúrásából született. A feliratot sablon segítségével karcoltam a tortába, majd a minta alapján feketével átfestettem. 

Olyan nehéz lett végül a torta, hogy mire levittem a kocsihoz, izomlázam lett. Pedig nap mint nap edzésben vagyok két 18 kilós gyerek mellett. Úgy látszik öregszem. 

Remélem az ünnepelt örült a tortának, én már annak is örülnék, ha ennyi idősen ekkora tortára lenne szükségem, hogy minden meghívott jóllakjon. 

2013. március 17., vasárnap

Jobb agyféltekés rajztanfolyamon voltam...

Két tortám várakozik arra, hogy bemutassam, de úgy érzem, inkább a hétvégi élményemet osztom meg. És igen, ez nem egy tortás bejegyzés lesz...de mégis, számomra fontos, mert úgy érzem, amit a tortákkal elkezdtem, azt a rajzokkal folytatni tudom. Ez pedig önmagam megismerése.

Nem mondom, hogy a négynapos tanfolyam minden percét élveztem, hiszen a rengeteg kézrajz, szék és művirág rajzolása nem tartozott a hálás feladatok közé. Rengeteget satíroztunk, a terem sarkát rajzoltuk, majd árnyaltuk, fejjel lefelé másoltunk képet, végül jöttek a kellemesebb feladatok, gömb árnyalása, élethű szem rajzolása...

Minden este amikor hazafelé tartottam, az volt bennem, hogy még sosem éreztem magam ennyire jól. Én, aki képtelen voltam meditációs vagy bármilyen nyugtató zene hallgatására, szinte észre sem vettem, hogy mennyire jólesik, hogy rajz közben ezek szólnak. Nem voltunk éhesek, szomjasak...fel sem tűnt, hogy egy-egy rajzzal már 2-3 órát eltöltöttünk.

Két rajzot mutatok. Az Aranyásó a tanfolyam harmadik napján készült:


Ez pedig egy előtte-utána fénykép, az első és negyedik nap. Még van hova fejlődnöm, és már látom, hol fogok még belenyúlni a képbe, hiszen csak három óránk volt rá. Bár úgy gondolom, nincs befejezett mű. Ahogy nincs tökéletes torta, úgy nincs tökéletes rajz sem. :) 


Az önarcképemen még nem mutatom meg, néhány évet le kell magamról retusálni. :)

Akit érdekel a tanfolyam, ITT talál további információkat.

Mindenkit bátorítok, menjen, és próbálja ki...megéri.

2013. március 12., kedd

Minnie egér torta

Kolléganőm kislányának készült, és a Minnie téma mellett egyetlen kikötés volt csak: rózsaszín legyen. 

A dizájn kiválasztásánál segítségül hívtam egy 4 éves Minnie egér szakértőt, aki történetesen a kislányom és ugyanúgy megszállottja a rózsaszínnek. Szoros versenyben végül ez a típus nyert.



A torta belül málnakrémet kapott, az íz és színhatást is figyelembe véve.

A Minnie fej Sport szelet masszából készült, a fülek 1 napot száradtak a felhelyezés előtt. 

Mivel elég egyszerű torta, többet nem is tudok róla írni. Talán csak annyit, hogy amikor a lányom reggel meglátta, az volt az első mondata: "Nincs szeme." Mintha nem ő választotta volna. A nőknek sosem lehet megfelelni. :)

Nagyon kíváncsi leszek ezek után a visszajelzésre. Remélem mégsem annyira egyforma a két leányzó ízlése. :)

2013. március 2., szombat

Nici torta

Egy időben nem nagyon voltam otthon a csajos tortákban, rengeteget szenvedtem velük, és a végeredmény sem tetszett annyira, mint egy fiú- vagy formatorta esetén.

Mostanában viszont valahogy úgy jöttek össze a felkérések, hogy egyre inkább kezdem élvezni a pasztell színeket, formákat, és immáron ihletet próbálok meríteni különböző motívumokból is. 


A dizájn ebben az esetben nem saját találmány, konkrét kép alapján dolgoztam, amit az ünnepelt választott kis, az eredetije ITT található.

A figurától nagyon féltem, meg is csúsztam szokás szerint, mert a gyerekek lebetegedtek, emiatt éjszaka dolgoztam, és miért ne ilyenkor jöjjön össze egy hétre három torta, amire kb. 1 éve nem volt példa...így az a terv, hogy a figura alapját 2-3 nappal legyártom, hogy legyen ideje száradni, dugába dőlt.

Reggel munka előtt belegyúrtam a fondatba egy kis CMC port (nekem jobban bejön a keményítős stabilizálás, de az persze pont most fogyott el), és reménykedtem hogy estére megszilárdul. Hát nem így történt. A fej el is deformálódott, de szerencsére a birkaszőr ápol, és eltakar implantátum esetén is.

A szőröket fokhagymanyomóval készítettem, majd vágtam rövidre, pillanatok alatt fel lehetett őket ragasztani. Magam is meglepődtem, milyen hamar elkészült az egész. A számokhoz már keményítőt gyúrtam a fondantba, reggelre ki is száradt, ekkor rögzítettem őket a tortához cukorvirág dróttal.

A torta oldalára a csíkokhoz 0-s ecsettel gél festéket vittem fel. A torta tetejét színezett kristálycukorral szórtam meg.

A megrendelőnek nagyon tetszett a torta, össze is keverte a képet az eredetivel. Hát van ennél szebb visszajelzés? :) 

2013. február 24., vasárnap

Harry Potter / Teszlek süveg torta

Ha jól emlékszem, 26 évesen olvastam el a Harry Potter első kötetét, aztán minden héten újra betértem a könyvesboltba, hogy megvegyem az addig megjelent részeket. Az utolsó megjelenésére 2 évet vártam tűkön ülve. Szerintem kevés ember van, aki ne ismerné a történetet, a Teszlek süveg osztja be a varázslóiskolába érkező újoncokat az iskola négy házának egyikébe.

A torta egy fiatal rajongónak készült, akinek az egész születésnapját e téma köré igyekeztek szervezni a szülei, remélem sikerült mindent beszerezni hozzá. Csak az ízt és méretet kellett egyeztetni, a külsőt tekintve nem lehetett vita. Ezután következett egy kis matematika, hogy ne nagyon legyenek leeső darabok, a kúp térfogatának számolgatása után végül egy 20x25cm-es piskótát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, hagytam fél napot dermedni, majd 4 részletben, ferdén vágytam ki a szinteket.


A szintek közé kisméretű tortalapot és vastag szívószálat rétegeztem merevítésként. A maradékot kakaóporral, lekvárral gyúrtam össze, majd a tortát lekentem vajas-porcukros krémmel. A kakaóporos masszából formáztam meg a kiugró darabokat. 

A bevonót világosbarnára színeztem, majd burkolás után kialakítottam a redőket. Víz, alkohol, és kakaópor keverékével kentem át legvégül a tortát.

Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog, szerintem elég félelmetes lett, bár a könyv sem a mese kategóriába sorolható. A 3 éves lányom felismerte, hogy a kalapnak szeme, orra és szája van, remélem ez azt jelenti, hogy nem lőttem nagyon mellé. :) 

2013. február 16., szombat

Mickey és Minnie egér torta bébi kiadásban

Ugyanaz a variáció fiúra és lányra, 1 éves ikreknek. Nagy kihívást jelentett, amikor megkaptam a feladatot, mert nem szoktam hozzá a bébi tortákhoz, és ódzkodom is kicsit tőlük. Sok verziót láttam az interneten, de annyira nem fogtak meg, viszont ahogy haladtam előre a díszítéssel, egyre inkább megszerettem őket.


Nehezen viselem a telet, de egy előnye mindenképp van, a 20 fok körüli hőmérséklet a konyhámban ideális a fondant állagának, nagyon szépen és könnyedén lehet vele burkolni. A torta díszítésénél egy dologra vigyáztam nagyon, hogy a színek ne legyenek se túl pasztellek, se túl dominánsak. A fiútorta kék színét delfinkén és királykék színezőpaszta kombinációjából gyártottam le (eredetileg ezt az árnyalatot a delfinkékkel kellett volna elérnem, aztán amikor kezdett lila árnyalatot felvenni, jobb híján mentettem a menthetőt, és nagyon kellemes árnyalatot kaptam).


A figurákat és a kockákat keményítővel összegyúrt fondantból készítettem, így 1 nap alatt kiszáradtak. A figurák fejét és testét egy napig szárítottam előre,majd az arcot újabb réteggel csak másnap mintáztam, így nem deformálódott el a figura. A kezeket, lábakat szintén csak másnap rögzítettem a testhez. A takaróhoz színes és fehér fondantot márványoztam, majd struktúralappal mintáztam. 

Most úgy érzem, hosszú idő után most megint tele vagyok energiával, lehet a közelgő tavasz az oka, de minden nap várom, milyen kéréssel találnak meg, és szerencsére a következő hónapban már 3 torta is várakozik a naptáramban. :)

2013. február 10., vasárnap

Emeletes, pillangós torta

Jó sokáig nem jelentkeztem, most bezzeg - mint a régi szép időkben - két torta is készült a konyhámban egymás után. Az Angry Birds téma után teljesen át kellett állítani a gondolataimat, kicsit féltem is, mert a csajos-virágos-pasztell torták nem az én "szakterületem", végül is fiútestvér mellett nem nagyon tudtam ebbe az irányba elmenni. :)


Egy olyan hölgy keresett meg, aki már négy tortát kért tőlem, ebből egyet időhiány miatt vissza kellett utasítanom. Most félve kérdezte meg, hogy belefér-e valahogy egy nagyobb torta, majd amikor meghallottam a sztorit, nem mondhattam nemet. A kislányának ígérte meg, hogy ha leszokik a cumiról, megvendégelheti a barátait egy tortával. A projekt sikerrel járt, én pedig teljesen szabad kezet kaptam, az egyetlen megkötés egy cumi volt a torta tetején, hogy jelképesen is elpusztíthassák.

Sokáig gondolkoztam a színkombinációban, mintában, majd az utolsó pillanatban úgy döntöttem a kevesebb több, így az alsó részt struktúra lap segítségével mintáztam, a felsőhöz pedig fehér és sárga fontantot márványoztam a Kiskuktánál olvasható módszerrel. A masnihoz ITT találtam videót. A pillangókat napokkal korábban legyártottam cukormasszából, hagytam száradni, majd porfestékkel megszíneztem őket. A barna részhez barna és fekete porfestéket oldottam fel kevés alkoholban. Végül olvasztott csokival ragasztottam fel őket a tortára. 


A tortáért az "ünnepelt" is eljött, és boldogan szorongatta a külön dobozba csomagolt cukorcumit. :) Nem hittem volna, hogy valaha bővíteni fogom a gyerekeimnél alkalmazott motivációs listát, de ezek után...

2013. február 9., szombat

Angry Birds torta

Ha jól számolom, ez a hetedik Angry Birds tortám. Nem szokásom egy tortát többször elkészíteni, így elég sokáig nézelődtem a neten, mit lehet még kihozni ebből a témából. Lemondani nem akartam, mert mostanában elvonási tüneteim lettek, így nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a verziót.

Szerintem már nem lehet sok újat írni egy-egy torta készítéséről, szokás szerint napokkal korábban elkészültek a madarak, hogy legyen idejük száradni, majd következett a torta, dermedés után a burkolás.

A kastély eleinte fejtörést okozott, nem akartam azt is piskótából készíteni, féltem hogy labilis lenne, így az Alan Dunn féle házi virágmasszából készítettem az alapot (receptet ITT találtok hozzá). Kinyújtottam a cukormasszát, befedtem folpackkal, hogy ne száradjon ki amíg a mintát készítem, majd a téglalap alakú masszát ráfektettem két sodrófára, így szárítottam egy éjszakát. Másnap felállítottam az alapot, és radiátor közelébe tettem, hogy felgyorsítsam a száradást. Ezüst lüszter festéket és fekete porfestéket oldottam fel alkoholban, ezzel átkentem mindenhol.


A leburkolt tortába belenyomtam a kastélyt (előtte késsel körbevágtam az alap mintáját). Magam is meglepődtem, végül mennyire stabil lett. 

Összességében elégedett vagyok a tortával, pedig meglehetősen kritikus vagyok a saját munkámmal kapcsolatban, mindig azt érzem, még lehetne jobb. Most is sorolhatnám a hibákat, de nem teszem, mert nagyon jólesett készíteni. Szerintem már sokan éreztük, hogy vannak torták, amik szinte sosem akarnak elkészülni, vánszorog az idő, és nem haladunk vele, ha haladunk, valahogy nem az igazi...hát most ennek pont az ellenkezőjét éreztem. :)

És bevallom, örömmel tölt el, hogy rengeteg visszajelzést kapok, nemcsak ismerősöktől, de ismeretlenektől is, van hogy tanácsot kérnek, és ez számomra hihetetlen. Sokszor ezek lendítenek túl a mindennapok nehézségein, és ilyenkor érzem, hogy érdemes görnyedni a konyhában, fennmaradni éjszakánként...mert nem csak a magam öröméért teszem.

2013. január 5., szombat

Karácsonyi pulyka torta

Hű, de régen voltam itt. Nem sok időm volt mostanában, szakmai területen is próbálom feszegetni a határaimat, és most inkább arra koncentráltam. 

Ez a tortát egy munkahelyi pizzabulira készítettem, mindenki vihetett amit akart. Mivel sokat ismerik a "munkásságom", gondoltam tortával készülök, hogy meg is kóstolhassák. Az ízen sokat gondolkoztunk, végül úgy döntöttem, ha már karácsonyi pulyka, akkor legyen gesztenyés.


Kör alakú tortát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, majd fél nap dermedés után az oldalát lekanyarítottam, a levágott részeket a tetejére raktam, megfaragtam, a leeső darabokat lekvárral, kakaóval, rummal összegyúrtam, ebből alakítottam ki a combokat. Porcukros vajkrémmel lekentem. 

Burkolás után a külsejét kisméretű sajtreszelővel kicsit megreszeltem, majd hagytam dermedni. Airbrush-sal fújtam színre. A sült krumplikat sárgára színezett fondantból készítettem, majd barnával kicsit átfújtam.


Sajnos fényképezés terén még van mit tanulnom, az éjszakai képeim borzalmasak. A legjobb kritika az volt, amikor az egyik kollégám a hűtőben meglátva a pulykát még a sült hús szagát is érezni vélte...de lehet csak a munkahelyi hűtőre fért volna rá egy kis takarítás. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...