Kipróbált receptek

2012. április 15., vasárnap

Torta tavaszi virágokkal

Most láttam csak, hogy lekéstem a nulladik bejegyzésem első évfordulóját. Így a következő bejegyzésem mindenképp egy kis számvetés kell hogy legyen, amiatt is, mert ezt a blogot először inkább magamnak indítottam, hogy lássam mit gondolok, hova fejlődöm.

Adós vagyok azonban előtte egy tortával, jobban mondva kettővel, amelyek közül most inkább egy tavaszi virágosat választok, az jobban illik most a hangulatomhoz. Maga a torta nem saját ötlet, már régóta meg akartam valósítani, és most jó partnert is találtam hozzá. Amikor valamilyen virágos, romantikus tortát kérnek tőlem, mindig egy bolgár hölgy képalbumát küldöm át, az ominózus torta ITT található. Hát igen, az enyém nem lett ilyen szép, a virágok mennyiségét sem bírtam, a kivitelezéssel pedig szerintem nem lehet versenyre kelni.


Az én tortám egy nagyon kedves ismerősömnek készült, akinek már a sokadik tortát készítettem, és ezzel a tortával együtt a kisfia újabb szülinapi tortáját is megrendelte tőlem júniusra. Ez az édesanyjának készült, oroszkrém ízesítéssel.

A torta bevonata pillecukor fondantból készült, amit egyébként nagyon szeretek, de egy ideje a porcukrok minősége valami borzasztó, így hiába szitáltam át többször is, a fondant nem lett olyan sima, mint egyébként kellene lennie. A virágokat előző nap a maradék színezett Unidecből szaggattam ki, majd a félgömb polikarbonát  bonbonformámban dermesztettem őket formára. Nem hittem volna, hogy így fogom felavatni, szerencsére azóta már sikerült rendeltetésszerűen is használni. :)

Nagyon kikapcsolt ez a torta, nem sok felkérésem van ezen a vonalon, így jólesett virágokat szaggatni, pakolgatni, főleg hogy tudtam, hogy egy ideig megint más témák körül fogok mozogni.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép mindkét torta, a tiéd is, meg amit belinkeltél is :))Nekem sincsenek virágkiszúróim, nem sok felkérést kapok virágügyben :(

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kis vidám lett! :-)
    Gratulálok a "születésnapod"-hoz! :-)

    VálaszTörlés
  3. Klassz torta.A virágokkal igazi tavaszt varázsoltál rá.A virágokkal én is hadilábon állok,kiszúrók nélkül nem könnyű.

    VálaszTörlés
  4. Lányok, köszönöm! :) Szerintem kiszúró nélkül is lehet élni, én még az elején beszereztem őket, azóta szinte csak tárolgatom, azért is örültem, hogy végre van valami értelme a "pénzkidobásnak". :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...