2011. szeptember 17., szombat

Verdák - Matuka torta

Szeptember úgy tűnik Verdás hónap, most tartok a negyedik ilyen tortánál, és még hátravan Mack a jövő héten.


Az az igazság, hogy elég döcögősen indult az elkészítése, az előző heti 5 torta után leeresztettem, és nem bírtam magam felpörgetni. Mindig előre szoktam picit dolgozni, ebben az esetben korábbra vehettem volna a vontató rész gyártását, illetve a fondantot sem az utolsó pillanatban kellett volna készítenem, színeznem, de valahogy nem volt kedvem semmihez. Remélem, túl leszek ezen az alkotói válságon, mert sajnos az egész közérzetemre kihat.

Lássuk inkább a tortát. :) Sima piskóta, gesztenyés-tejszínes krém. Szerencsére állítható a szögletes tortaformám, így Matuka elég méretarányos lett. Sütés, töltés, 3 részre vágás, utasfülke felrakása, máris Matukás lett. :) Valójában nem igényel sok energiát a faragása, inkább azután kellett figyelni, hogy a vajkrémmel mindenhol lekenjem a gesztenyekrémet, ne oldja fel később a bevonatot. A bevonás talán azért macerás, mert magas az utasfülke, így vigyázni kellett hova igazgatom a fondantot, illetve figyelni, ne szakadjon el sehol.


Mivel nagyon a végére hagytam a vontatóállványt, kötelet, ezért sebtiben dobtam össze, a fondanthoz jó sok keményítőt gyúrtam, így hamar szárad. Raktam bele merevítésként saslikpálcát, hogy ne törjön össze.

Ezután kék és zöld festékkel kicsit megfestettem az oldalát, majd kakaóporral raktam rá egy kis rozsdás hatást. A szájával elég sokat pepecseltem, igyekeztem, hogy minél Matukásabb legyen. Igazából azért vagyok bajban az autókkal, mert miközben készítem, sosem vagyok egészen biztos, hogy az lesz belőle, amit tervezek. Az utolsó részlettel lesz egyben a torta, számomra nincs köztes állapot.

A megrendelőnek nagyon tetszett, remélem az ízével is elégedettek lesznek.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!!! Hát a Verdák 2. része biztosan sok gyerkőcnek tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jóóó!Ügyes vagy nagyon.Lassan profi autógyártó leszel,csak így tovább.

    VálaszTörlés
  3. Ez mennyire jópofa! Nagyon szuper!

    VálaszTörlés
  4. Alkotói válság ellenére nagyon jó lett! Remélem hamar kilábalsz a válságból :)

    VálaszTörlés
  5. Lányok, köszönöm! :)

    Lizi, igen, mostanában egyre több az autó, mondjuk szeretem is csinálni. Egyelőre egy Verdák kamion, és egy Opel van kilátásban...

    Mimi, köszi, én is remélem, főleg hogy ezen a hétvégén megint túlvállaltam magam. Nem tudok nemet mondani, főleg ha olyan tortákat kérnek, amit még nem csináltam.:)

    VálaszTörlés
  6. Audrey, már tényleg Verda szakértő leszel! :)
    Csak azért kér tőled mindenki ilyen tortát, mert annyira szépen készíted el!
    Kaptam egy díjat, amit szeretnék neked továbbadni - remélem elfogadod! Részletek a legutóbbi bejegyzésemben!

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Elnézést a buta kérdésért, de ezeket megrendelésre készíted? Ha vállalsz megrendelést és elvállalnád ezt a verdák- Matuka tortát megtennéd, hogy írsz az alábbi e-mail címre, hogy megbeszélhessük a részleteket?
    aniko861117@gmail.com

    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...