Kipróbált receptek

2011. április 16., szombat

Dóra, a felfedező torta

Csak idő kérdése volt, mikor készül el ez a torta. Már akkor tudtam, hogy sütnöm kell egy ilyet, amikor a fiam lebontotta a Diego torta egyik szeletéről a cukormázat, befalta, hátradőlt, és azt mondta: "Anya, következőnek Dórás tortát kérek". Ez pontosan 6 napja történt. Azt hiszem, most egy időre le is állok a saját célra készített tortákkal, mert nem lesz jó vége. Egy fontos dolgot tanultam a torta díszítése közben: Dórának - Diegoval ellentétben - nincs szemöldöke. :)
A torta mákos-piskótás alapú, pudingos-vegyes gyümölcsös krémmel, amihez fagyasztott gyümölcsöt főztem össze kis cukorral, majd átpasszíroztam. Kívülről tejszínhabbal vontam be, kicsi rózsaszín ételfestéket kevertem bele. Így passzol a belső rózsaszín krémhez, valamint Dórásabb, lányosabb is.




Miután lefényképeztem, nem ment ki a fejemből, hogy valami nem stimmel Dórán. Gondolkodtam, és beugrott: a pólója! Tegnap türelmetlen voltam, és nem akartam megvárni, amíg összeérik a frissen elkészített fondantom, ezért narancssárga pólót kapott. Gyorsan átöltöztettem, és megnyugodtam. Igen, ez már tényleg Dóra.


A gyerekek szokás szerint megint a cukormázat és a figurát, a felnőttek pedig a tortát díjazták. Érdekes és szokatlan volt az ízhatás, de nagyon finom, könnyű délutáni desszert volt. Biztos, hogy fogom még ezt a két ízt társítani. Főleg, hogy a cukormázas torták óta egyre inkább előnyben részesítem a gyümölcsös vagy túrós, könnyebb krémeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...